A Jerome Daly ügy

A Jerome Daly ügy

1969-ben, volt egy minnesotai tárgyalás, Jerome Daly ügye, aki megtámadta otthonának elárverezését, melyet a bank foglalt le, amitől a kölcsönt vette fel, hogy megvehesse. Azzal védekezett, hogy a jelzálog, mint szerződés, amely közte és a bank között született, törvényes tulajdonforma cserét írt elő. Jogi nyelven ezt ellenértéknek hívják.

Ellenérték: bármi, ami értékkel bír, lehet pénz vagy szolgáltatás, amit az egyik fél ad a másiknak valamiért cserébe. Daly értelmezésében a pénz soha nem is volt a bank tulajdona, mivel a semmiből keletkezett a kölcsön létrejötte során.

Ismerd meg a STRÓMANODAT! – VI. rész – Rendőrség

Stróman - Rendőrség

Foglalkozzunk a Rendőrséggel

Évekkel ezelőtt, a rendőr még jó barátod és védelmeződ volt. A dolgok mostanra kissé megváltoztak azzal, hogy a rendfenntartó erők gazdasági szervezetekké váltak és elkötelezték magukat a profittermelés mellett, mely profitot a tőled beszedett pénzek jelentik büntető cédulák, gyorshajtási bírságok, parkolási bírságok formájában vagy bármilyen más módon. Ma reggel azt mondták be a nemzeti tévében (USA – a ford.), hogy az elmúlt tizenhárom évben (az eddigieken felül – a ford.) további háromezer törvénysértést találtak ki.

Szavazzak, vagy az Önrendelkezést válasszam?

Szavazzak, vagy az Önrendelkezést válasszam?

 

A közelgő választások kapcsán, sokakban felmerül a kérdés:

Részt vegyek a választáson, avagy távol maradjak attól?

Jelezzük, hogy a döntés mindenkinek az egyéni és tiszteletben tartandó joga!

Az OP magyar nyelvű közössége csak annyit tehet, hogy a kérdést elemzi és kifejti a két, egymástól eltérő cselekvés velejáróit és azok következményeit.

 

1./ Bármelyik „párt”-ra történő szavazás esetében

Tudd, hogy Magyarország és annak bármelyik, állítólagos kormánya valójában egy olyan vállalati menedzsment, amely a globális földuralmi, az emberiséget rabszolgasorban tartó rendszer hű kiszolgálója.

Itt ellenőrizheted azt a tényt, hogy Magyarország vállalatként van bejegyezve: 

Hungary

A másik tény

Ismerd meg a STRÓMANODAT! – V. rész – A könyvelés

Stróman - V.

A következő részt lehet, hogy kicsit nehezebb lesz megérteni. Amikor egy cég elkezdi tevékenységét, a számlákat pénz szerint bejövő és kimenő tételekként rögzítik. Egy bank esetében a bejövő pénzt „követelésnek”, a kimenőt „tartozásnak” nevezik. A lényeg, hogy a két oldalon szereplő összegeknek egyezniük kell minden vevőnél. A bankok nem minden tevékenysége egyértelmű azonnal az átlagembernek, és lehet, hogy egy kicsit nehéz megérteni, hogyan is működnek a dolgok ezen a területen.

Ha nyitsz egy számlát egy bankban és befizetsz 500 Fontot a számládra, a bank ezt az összeget követelésként veszi nyilvántartásba. A számlád követelési értéke 500 Font és a tartozás értéke 0 Font, így az egyenleged pozitív, vagyis 500 Fontnak a követelési értéke.

A Londoni jegybank elemzése a bankrendszerről

A Londoni jegybank

Az Egyesült Királyság központi bankja honlapján olvasható “Money Creation in the Modern Economy” című 14 oldalas tanulmányában a Bank Monetáris Elemző Tanácsának három közgazdásza nyíltan állítja, hogy a leggyakoribb feltételezések a bankrendszer működéséről egyszerűen hibásak, és azok a fajta populista, heterodox [az ortodoxtól, a megrögzötten hagyományostól eltérő, sokféle] álláspontok, amelyek az általában Occupy Wall Street-féle mozgalmakhoz kötődnek, helyesek. Ezzel lényegében a bankrendszer működésének hitelességét alapvetően dobták ki az ablakon az Egyesült Királyság jegybankjának belső közgazdászai.

A bankoknak már kifizették a jelzálogjogokat

A bankoknak már kifizették a jelzálogjogokat

Ha a bankok az értékpapír-piacon eladják a jelzálogjogokat, akkor hogyan tudnának valaha is tönkremenni?

A nyugdíjalapok, a biztosítótársaságok, a befektetési alapok stb. megvásárolják a jelzálogjogokat és egy összegben kifizetik a bankoknak az alaptőkét plusz a jutalékot is.

Tehát a bankot teljesen kifizették a jelzálogjog ellenében. Az ingatlantulajdonosok havi törlesztéseit a bankok továbbadják a befektetőknek. A jelzálogjog fennállása során a befektető a kamatos törlesztések miatt többet keres, mint amennyit a banknak kifizetett.

Mindezt, – ha vonakodva is – de elismerték a bankok is. Tovább nem hallgathatnak az ilyen típusú értékpapír-akcióikról. De akkor miért állítják, hogy összeomolhatnak? A befektetők által kapott tőke és ajutalék bőséges jövedelemhez jutattja őket.

Vajon a bankok árnyékkönyvelést vezetnek? Fizetnek adót ezen értékpapír-manőverek után?

Ismerd meg a STRÓMANODAT! – IV. rész – Mi a pénz?

Stróman - IV.

Mi a pénz?

Eredetileg Angliában a pénz egységét „egy font sterlingnek” hívták. Azért ennek, mert egy sterlingnyi ezüstnek egy font súlya van (nem SI mértékben számolnak Angliában – a ford.). Mivel igen nehéz lenne egy csomó ezüsttel a zsebedben jönni-menni, úgy oldották ezt meg, hogy az ezüstöt gyakorlatilag a bankban tartottad és kaptál róla egy bizonylatot, melyen szerepelt, hogy mennyi ezüstöd van. Sokkal könnyebb volt vásárolni és üzletelni ezekkel a „banki levelekkel”. Ha úgy akartad, bármikor bevihetted a bankba ezeket a bizonylatokat és megkérhetted a bankot, hogy váltsa be, és ilyenkor az történt, hogy odaadták neked a levélen szereplő mennyiségű ezüstödet a levélért cserébe.

Szavazzak, vagy Ne szavazzak?

Szavazzak, vagy Ne szavazzak?

 

 

A közelgő választások kapcsán, sokakban felmerül a címben jelzett kérdés.

Azonnal jelezzük, hogy a döntés mindenkinek az egyéni és tiszteletben tartandó joga, ezért az OP magyar nyelvű közössége csak annyit tehet az ügy érdekében, hogy kifejti a két, egymástól eltérő cselekvés velejáróit és azok következményeit.

 

1./ Bármelyik pártra történő szavazás esetében

Pontosan tudd, hogy Magyarország és annak bármelyik, állítólagos kormánya valójában egy olyan vállalati menedzsment, amely a globális földuralmi, az emberiséget rabszolgasorban tartó rendszer hű kiszolgálója.

Itt ellenőrizheted azt a tényt, hogy Magyarország vállalatként van bejegyezve: 

NE „adj esélyt a békének”

NE „adj esélyt a békének”

John Lennon volt a legismertebb, aki a béke újkori támogatója volt. Folyamatosan azt mondta: „Adj esélyt a békének”. Egy évtizeddel ezelőtt azt írtam, hogy mikor ezt hallom a tévében, rádióban, egy politikustól, vagy nyomtatásban olvasom, azzal számolhatok, hogy ez ellentétes a valósággal – de nem egészen így van. Annak idején Lennont azért gyilkolták meg, mert a békét támogatta, és abban az időben, több mint 30 évvel ezelőtt, mindannyian azt gondoltuk, hogy a CIA nem akarja, hogy bárki támogassa a békét, mert inkább azt akarja, hogy a háború legyen támogatva. A valóság ennél rosszabb. A döntéshozók mártírt csináltak belőle.

A közhatalom forrása a nép

A közhatalom forrása a nép

 

Idézet Magyarország Alaptörvényéből

ALAPVETÉS

A) cikk
HAZÁNK neve Magyarország.

B) cikk
(3) A közhatalom forrása a nép.
(4) A nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja.

Nézzük meg Magyarország alaptörvényét más szemmel is:

  1. Magyarország, mint jogi entitás, jogalap nélkül működik, az összes törvénye érvénytelen, erről itt adtunk tájékoztatást:
    Tájékoztató a bankok, „kormányok” és a vállalatok felszámolásáról
     

OPPT UCC Toolbox, magyarul

OPPT UCC Toolbox, magyarul

 

Az OPPT UCC Toolbox, a UCC alapján történő jogérvényesítéshez egy nagyon fontos útmutató, amelyet alaposan tanulmányozz akkor, ha érvényesíteni akarod a jogaidat.

 

Miről van szó?

A Tájékoztató a bankok, „kormányok” és a vállalatok felszámolásáról oldalon adtunk tájékoztatást arról, hogy az OPPT, a UCC-ben

  • visszavonta az összes jogi entitás (bank, „kormány”, vállalat stb.) működési engedélyét,

  • eltörölte az adósságokat és

  • helyreállította az összes ember jogi alaphelyzetét,

Namaste!

Om (Aum)

Eredetileg a Namaste szanszkrit szó, amelynek jelentése: Üdvözlöm a benned lakozó Isten(i)t.

Az Om (Aum) a buddhizmusból eredő szimbólum, a legszentebb mágikus hang, minden mantra közül a leghatalmasabb, mely megvilágosodáshoz, a legfelsőbb létezővel való egyesüléshez vezet.

Az Aum hangot képező három betű utal az Isten hármas természetére (teremtő: Brahmá; fenntartó: Visnu; pusztító: Síva) és a három világra(föld, ég, menny), megtestesíti az Univerzum alapeszenciáját, a radzsasz, tamasz és szattwa minőségeit.

A namaste további jelentései:

Az Univerzumok szabályai, avagy törvényei

Az Univerzumok szabályai, avagy törvényei

Vázlatos jelzést adunk arról, hogy tudomásunk szerint, az Univerzumokban milyen szabályok működnek, a magyar nyelvet használva, azok hogyan fogalmazhatók meg.

Sok forrás, az Univerzum törvényei kifejezéssel él, amikor A Teljesség szabályai-ra hívja fel a figyelmet. Mi nem törvényeknek, hanem „csak” szabályoknak nevezzük őket. Természetesen tudjuk, hogy egy adott bolygón élő összes lénynek, A Teljesség rendjéhez kellene igazodnia, mert ki-ki és együttesen mindenki szembesül a tettének, avagy nem tettének következményeivel…

Nézzük akkor sorjában az Univerzumok szabályait, persze csak erősen hézagos felsorolásként, mert a bővebb szabályok és azok részletes kifejtése már évezredek óta megtalálhatók sok más forrásban.

A helyes és a pontos megértést, avagy az alapos utánajárást a bölcs olvasóra bízzuk.

Válasz az Udvarias értesítések közzétételének kifogásolására

Válasz az Udvarias értesítések közzételének kifogásolására

 

Az OP magyar nyelvű közösségi honlapjának szerkesztője megkeresést kapott e-mailben, amelyben egy állítólagos cég állítólagos jogtanácsosa azt kifogásolja, hogy az Udvarias értesítések nyilvánosan is közzé vannak téve.

A téma jelentősége miatt, a megkeresést és a választ, anonimizált módon ugyan, de közzétesszük, mert sokak számára fontos lehet ez az információ és segítséget adhat a további eligazodásban.

 

 

A megkeresés

Tárgy: felszólítás

„Tudomásunkra jutott, hogy a http://op.harmoniaban.org/udvariasan-ertesitettem címen, a ... Bank Zrt. (Cím: xxxxxxxxxxxx, Cg. xxxxxxxxxxx) illetve a Bank egyes munkavállalóinak neve, az érintettek előzetes hozzájárulása nélkül jelent meg. Sem a Bank, sem a Bank munkavállalói a nevük ilyen módon való felhasználásához nem járultak hozzá, ezért kérjük, hogy a vitatott tartalmat haladéktalanul törölni szíveskedjenek.

Köszönettel:

xxxxxx xxxxxx
jogtanácsos”

A globális elit hatalomvesztésének 10 jele

Humanae libertas - az emberek szabadok

A karma nagy erővel készül lesújtani az elitre. Ahogy a nagyhatalmak a szíriai háborús tervüket illetően egy elsöprő kudarccal kénytelenek szembenézni, egyre több jel mutat arra, hogy az emberiség feletti uralmuk összeomlóban van.

Az elmúlt évtized során a globális elit őrült módon törekedett arra, hogy megszilárdítsa a világ feletti hatalmát. Mindig is ez volt a tervük, akárcsak valami cselszövő galádnak egy komikus regényben, de szeptember 11-ét követően túlzásba vitték a tervüket, majd pedig sokszorosan túlerőltették azt a 2008-ban kirobbant gazdasági válság során.

Mostanra már mindez bukásra van ítélve, mert az emberek úgy látszik, inkább a saját szabad akaratukra hagyatkoznak, mintsem arra, hogy haszonállatként legyenek tartva. Minél inkább próbálja uralma alá hajtani az emberiséget az elit, annál inkább nő az entrópia. Akik nem tudnák: az entrópia a rendezettség és kiszámíthatóság hiánya; egy fokozatos rendezetlenségbe süllyedést jelent.

Oldalak

A UCC alapján, hogyan érvényesítheted a jogaidat?

OPPT - Átláthatóság, igazság, integritás, felelősség, elszámoltathatóság

OP magyar honlap