A játszma

Labirintus

Az OPPT-anyagok nyelvezetéről, és az OPPT által benyújtott dokumentumok erejéről

E cikket azoknak ajánljuk, akik már elolvasták az OPPT-vel kapcsolatos, korábbi cikkeinket. (De mi a fene az az OPPT?, Tájékoztató a bankok és a kormányok felszámolásáról)

Az OPPT által az UCC-rendszerbe – Egységes (Nemzetközi) Kereskedelmi Kódex – regisztrált és ott a rendszer jellegénél fogva jogerős törvénnyé vált dokumentumok tanulmányozása még az angol anyanyelvűeknek sem egyszerű feladat. A megszövegezés nem a nagyközönség tájékoztatására szolgál, teljesen érthető, ha kissé összezavarodunk rajtuk.

Az OPPT-megbízottak élharcosa, Heather Ann Tucci-Jarraf szerint a dokumentumok megfogalmazásakor minden egyes szót pontosan megválogattak, és a jogászok, akik a legalease-t (jogi nyelvezetet)  és az UCC-rendszert ismerik, pontosan tudják, hogy ezek az igazságok kikezdhetetlenek, és önmagukban is több szinten kiütik a létezésből az eddigi rendszer alapjait. Nem csupán holmi működési engedélyek visszavonásáról van szó, hanem a valóság, a létezés, az emberi lét alapjainak, viszonyainak, igazságainak stabil és cáfolhatatlan deklarálásáról.

Az „OPPT-mozgalom” anyagainak tanulmányozása érdekes feladat. A politika, a jog, a pénzügy, a filozófia területeit egyaránt érinti, ledöntve az évtizedekig elfogadottnak tartott „igazságokat”, melyekkel kapcsolatban mindig is éreztük, hogy nem igazán igazak.

Heather (aki amúgy négy gyermek anyukája, és jelenleg Marokkóban tartózkodik) igen energetikus, rendkívül tudatos teremtés. A dolgok jogi és egyéb, a misztika határát súroló gondolatait néha még a közvetlen barátainak is „dekódolnia” kell.

Az emberiséget rabszolgatartó rendszer komplexitása mögött nem csupán pénzügyi, jogi erők álltak. Mint már azt korábban leírtuk (lásd a Remény c. írásunkat), a cél a valódi érték, az emberi szellem lekötése, kiszolgáltatott helyzetben tartása volt.

Heather a jog területén is teljesen helytálló dokumentumai az ő szavai szerint plusz energiát hordoznak, és közvetlen rendezték át azokat az erőket, amik valójában az egész rendszertmozgatták. Az UCC csak a látható rész. Tudom, néhányan most összevont szemöldökkel olvasnak tovább, és eltarthat egy ideig, mire sokaknak összeáll a kép, de itt valóban többről van szó, mint csupán jogi eszközökről – melyek, mint jeleztük, önmagukban is megállják a helyüket. Ha azt gondoljuk, hú, ez ködös, és magas, gondoljunk arra, hogy mennyire „világosak” és „érthetőek” azok a törvények, megszorítások, amikre valójában soha nem adtuk az áldásunkat, mégis megkavarják az életünket, nap mint nap. Ha egy labirintusban bolyonganánk, majd valaki a hónunk alá nyúlva a magasból mutatná meg az összefüggéseket, elkerülhetetlen, hogy egy időre össze ne zavarodjunk, esetleg meg is ijednénk, de rövidesen tisztán látnánk, mi merre van, hol a kijárat, és hogy kik építik olyan lelkesen a falakat.

Heather bizonyos fogalmakra új szavakat alkotott, mivel az UCC jogi nyelvezetében bizonyos szavaknak (pl „személy”, „ember”), teljesen más jelentése van, hogy az egészet elferdíthessék. A jogi nyelv,  (elsősorban az angol-amerikai, de az európaiak zöme is) úgy van megszerkesztve, hogy a rendszerbe bekerülő egyének azt ne értsék, és csak a rendszer tagjainak jó-rossz segítségével tudjanak botorkálni benne. Ha valaki olvasott már jogi szöveget, érezhette a gyomorszorító érzést, amit a sorok igazságai kiváltanak.

Kis kitérő

Látott már valaki boldog ügyvédet, bírót, ügyészt? Őket egyénenként, lélekben szintén felőrli ez a gépezet, annak ellenére, hogy a többségük jó szándékkal vállalta ezt a munkát. Azzal dolgoznak, amit „kaptak”, tanultak. Legalább annyira áldozatok, mint bármelyikünk. Ez persze nem mentesít senkit a személyes felelősség alól.

Meghatározások

Szóval, íme néhány, Heather szövegeiben később is alkalmazott kifejezés.

Forrás (Creator): Az Első Forrása mindennek, ami VAN. Teremtő, Legfelső Lény, Isten, Allah, Jahve, csak néhány a seregnyi különféle megnevezéséből.

Teremtő-társ (Co creator): „örök szív”, melyet a Forrás hozott létre. – Szív alatt itt „érző lényt” kell érteni, nem a mellkasunkban dobogó vérpumpát, más szóval, az emberi szellemet. Néha eternal essence,  „örök lényeg” megnevezéssel is illetik.

Univerzális szerződés (Universal contract): A Társ-teremtők és a Forrás közötti megállapodás a szétválás megtapasztalásáról, az abszolút forrástól való különbözés céljából.

Testi állapot (State of Body): A teremtő társ választott manifesztációja, megjelenési formája, valamilyen test, amelyen át a lény kommunikál, azonosíttatja magát és megvalósítja az Univerzális szerződést.

Úgy tűnik, eltávolodtunk a mindennapi problémáinktól, amikre olyan gyorsan megoldást kell találnunk. Vegyük úgy azonban, hogy valaki épp most emel a labirintus fölé, hogy kicsit más szögből lássuk azokat a mindennapi problémákat is.

Kissé begázoltunk a filozófia/vallás területére –  de vegyük észre, hogy egyetlen vallás elfogadott téziseit sem sértjük, vagy kívánjuk sérteni. Bárki gondolhatja másképp ezeket a dolgokat, ezek a meghatározások azonban szükségesek voltak az OPPT-rendeletek cáfolhatatlanságához. Amennyit megmozgatnak bennünk, annyira igazak a számunkra.

Heather magyarázatai

Az alábbiakban idéznénk pár részletet a Heatherrel készített rádióinterjúk egyikéből (Mel Ve and Heather Ann Tucci-Jarraf on Freedom Central, 2013, februar 17), amelyben jobban megvilágítja, miről van szó.

„A kezdetben volt egy csomó Örök lényeg, akik arra vágytak, hogy megtapasztalják az elkülönülést, hogy ezzel ne csak önmaguk létezését, de az Első Forrás természetét is jobban megismerjék, akitől, ugye, származtak. Néhányan úgy döntöttek, tudatosan választják az elkülönülés folyamatát. A legtöbben azonban öntudatlanul követték őket, és nemsokára egy kissé megterhelő kalandban találták magukat, már csak azért is, mert „feltalálták” a felejtést, hogy átélhessék, az újrafelfedezés örömét. Elég érdekes. A felfedezés hatalmas játéka, valóban rendkívül szórakoztató lehetett.”

„Megjelent a dualitás, a jó, a rossz, a gonosz, a szent fogalma. Ezek mind ugyanazon játszmának az elemei. Nem akarom félvállról venni a dolgot, de hogy máshogy nevezhetnénk el az egészet? Ez egy játék, egy játszma, egy szimfónia, tele olyan elemekkel, amit az emberek csak most kezdenek felismerni, és amelyek oly sokáig rejtettek voltak. Az örök lényegek szerepeket játszottak, hogy érzékeljék a rosszat és a gonoszt, vagy hogy akár az Első Forrás James Bond-jai lehessenek. De mindannyiunkat ugyanabból az örök „anyagból” gyúrtak. Az alapok soha nem változtak.”

Egyesek azonban kihasználva a többség jóindulatát, olyan rendszert építettek fel, amely mások kontrollálására, megtévesztésére, kizsákmányolására és ostobaságban tartására használtak.

(…)

„Mi semmi extrát nem csináltunk, csupán (az OPPT-dokumentumokkal) regisztráltuk, hogy mi VAN, és ezzel összeomlasztottuk a törvénytelen rendszert, amelyet úgy alakítottak át, hogy irányítsa, meglopja és rabszolgasorban tartsa a lényeket.

Persze sokakban felvetődik a kérdés, milyen hatóság hagyta mindezt jóvá.

Ez nagyon érdekes, ugyanis sokan azt várják, hogy az a jogi rendszer hitelesítse, fogadja el, pecsételje le a tényeket, amit a kontrollálásunkra hoztak létre. Ez így el fog tartani egy ideig. Ám de ki merne szembe szállni azzal az állítással, hogy valaki a saját elméjének és testének tulajdonosa? Kinek is kéne ezt jóváhagynia? Ha megteszik, rendben, tegyék szándékosan, tudatosan, önként. De hogy érzed magad azzal, ha azt mondom: „Enyém a tested, az elméd, és tudod mit? – minden, amit létrehozol, az is az enyém.” Mit mozdít ez meg benned? (Mennyire tartod igaznak?)

Ezért, ha elolvasod az OPPT-dokumentumokat értsd, hogy mi csak rögzítettük, regisztráltuk (törvénybe iktattuk), hogy mi VAN a kezdetek óta, és ha valaki ezt cáfolni szeretné, hát tessék, tegye meg, részletesen, pontonként… Állítjuk, hogy az ember a saját teste és elméje tulajdonosa, és ezeket az írásokat „szívvel” kell olvasni.  A jogi nyelv egy kód. Megtévesztésre használják. Azért van, hogy összezavarja és  megzavarja az örök lényeget és elválassza az elméjétől. Az egész jogi rendszer erre épül. (…)

A jogi nyelvet az OPPT-dokumentumok tehát újraprogramozással összeomlasztották. A szóhasználatuk nagyon-nagyon különleges. Abszolút köze van az energiákhoz, és alapjaiban felszámolja a jogi rendszert, szükségtelenné téve azt… „szívvel” kell olvasni őket, nem csak elmével. Aki érti a jogi nyelvet, pontosan tudja, hogy az egész eddigi világuk összeomlott.

(…)

A vállalatokról

 „Megvannak az ADATAINK, miszerint az „országok” valójában regisztrált nagyvállalatok. A legtöbb Washingtonban, vagy New Yorkban lett bejegyezve, az Egyesült Államok pedig Londonban. Most rajtuk volna a sor, hogy eskü alatt, dokumentálva vallják, hogy ők nem vállalatok, hanem a népeik kormánya. Akkor tisztán látnánk. De nem fogják megtenni, mert az összecsalt pénzek, a papírok, a vagyonaik mind a vállalati rendszerben vannak rögzítve.”

A játszma méreteiről

„Először is, ez nem csupán az én munkám volt. Sok-sok lény dolgozott rajtuk, hosszú-hosszú éveken át. Szeretném nyugtázni és örök hálámat kifejezni azért, hogy ez a sok energia most összeállt a JELENBEN.”

„A végjátéknál tartunk. Még pár dolgot el kell intéznünk a közeljövőben. D., a Removing the shackles-től (az OPPT eseményeit követő honlap), együtt dolgozik hírszerző-, banki és katonai szakértőkkel, akikkel én is kapcsolatban állok. Elég nagy a káosz az ún. „függöny” mögött, a „nagy varázslók” soraiban. A ptw (powers that were, egykori hatalmasok, bankárok) csupán brókerek. Nem ők az igazi varázslók a függöny mögött, nem ők építették fel a működő rabszolgarendszert. A ptw bábok, vagy legfeljebb brókerek voltak az egészben. Persze remekül éltek belőle, legalább is összehasonlítva azzal, ami nekünk jutott.”

AZ OPPT dokumentumainak helytállóságát több nemzetközi jogász is igazolta. Következő cikkünkben bemutatjuk, milyen, az OPPT-n kívüli erők tesznek lépéseket, hogy felszámolják. Erők, akik régóta látták, hogy valami nagyon nincs rendben, de nem volt meg a jogi hátterük a cselekvésre. Eddig.

(Javasoljuk, hogy a fentiek fényében ismét olvasd el a Tájékoztató a bankok és „kormányok” felszámolásáról című OPPT-kiadványt. )

A UCC alapján, hogyan érvényesítheted a jogaidat?

OPPT - Átláthatóság, igazság, integritás, felelősség, elszámoltathatóság

OP magyar honlap