Az Ausztrál kormány gyakori meg-NEM-válaszolt kérdései

Két szempont miatt is ajánljuk ezt a cikket:

Független az OPPT-től, ugyanakkor azonos felismeréseket tartalmaz és a UCC magas fokú ismeretén alapul.
Bármelyik országra vonatkozó tényeket jelez.

„Az Alkotmány nem a kormány eszköze, hogy féken tartsa az embereket,
hanem az emberek eszköze, hogy féken tartsák a kormányt.”
(Patrick Henry)

„Qui non negat fatetur” – Ha valaki nem tagad, akkor bevall.

„A gonoszsággal szembeni hallgatás maga is gonoszságot jelent, az Isten számon kéri rajtunk.
A csend is beszéd. A nem-cselekvés is cselekvés.”
(Dietrich Bonhoeffer)

Itt, Ausztráliában azt reméljük, hogy a kormány minket szolgál: a bíróság törvényes igazságot szolgáltat, és az alkotmány minket védelmez. – De mi a helyzet, ha ezek az alapok ingatag lábakon állnak? A történelmünk talán nem nyúlik vissza régi időkre, de nagy utat tettünk meg eddig, és nemzetközileg elismertek vagyunk. A szabadságunkra vagyunk a legbüszkébbek. A sztereotípiánk szerint: türelmesek, toleránsak, egyszerűek és lazák vagyunk: ünnepeljük az életet, és szerencsések vagyunk, hogy a világ egyik leggazdagabb szigetén élünk. De ma, amikor változik a világ, úgy tűnik, hogy a politikai vezetőink elvesztik a népszerűségüket és hitelességüket. A törvények lassan felemésztik a szabadságunkat, mivel a mögöttük lévő emberek akarata figyelmen kívül marad. A történetem minden ausztrált érint…

Scott Bartle-t az autója behozatala során tapasztalt furcsaságok döbbenetes igazságokhoz vezették: felfedték mindazt, ami a „vámhivatal” mögött van.
„2010-ben, Chicagoban egy 1959-es Chevrolet Corvette-et vettem, melyet teljesen felújíttattam és extrákat tetettem bele. Nem gondoltam volna, hogy a légkondicionáló lesz az, ami a bakit okozza, és emiatt a vámon fennakad. Azzal kezdődött, hogy a behozatali kérelmemet kétszer visszautasították, majd környezetvédelmi adót vetettek ki az autóra. Elkezdtem feszegetni, hogy miért kell „milliókat” fizetnem, ha környezetvédelmi szempontból nem felel meg valami, akkor hogyan fogja ezt az adó orvosolni: talán a pénz megváltoztatja a káros-anyag kibocsátást? Vagy, végül is, ha őszinték vagyunk, akkor ez az egész csak a pénzről szól, ugye? De mi kerül ennyibe? … Ha a pizza futár elénk áll, és irreális összeget kér, nem fizetjük ki, csak mert azt mondta! És ha a telefoncégnek sem fizetünk egy jogtalan követelésre, akkor miért természetes az, hogy a kormánynak megtesszük? És egyébként is, honnan ered az, hogy ő jogot formál, és milyen alapon; egyáltalán, törvényesen teszi-e ezt?

Ahogy megfogalmazódott a kérdés, egyre inkább kilógott a lóláb. Olyan dolgokon indultam el, melyek triviálisak mások számára, például azon, hogy miért van copyright szimbólum a kormányhivatal weboldalán az „Ausztrál Nemzetközösség” (Commonwealth of Australia) előtt. Azt gondoltam, hogy én is része vagyok ennek a nemzetközösségnek. Ahogy utána néztem, egy Washington DC-ben, (United States Securities and Exchange Commission) bejegyzett céget találtam, „Ausztrál Nemzetközösség” néven. Megdöbbentem, de ez még csak a kezdet volt. Ezután felfedeztem, hogy a címerünk márkaként van bejegyezve a védjegy-hivatalban! De vajon mi történt az alkotmányon, bíróságokon és középületeken lévő eredeti címerrel? … Egyszerűen kezdett úgy tűnni, hogy két „nemzetközösség” van: az egyik a kolónia: „mi emberek”, a másik pedig egy washingtoni bejegyzésű nagyvállalat: részvényesekkel, éves jelentéssel, és mindennel, ami egy céggel jár. Elkezdtem tűnődni, hogy az adónk vajon melyiknek megy. Majd kiderült, hogy nemcsak két „nemzetközösség” van, hanem két kormány is: az egyik az alkotmány szerinti: a „Nemzetközösség Kormánya”, a másik, ami a leveleken megjelenik: az Ausztrál Kormány. Fel kellett tennem a kérdést: vagy megváltoztatta valaki az alkotmányt a tudtunk nélkül, vagy valamelyik hamisított. Mindkettő nem lehet egyszerre. Az alkotmányban meg van határozva, hogy mi a „Ausztrál Nemzetközösség”, és ha felmegyünk a netre, két, külön néven lévő „Ausztrál Parlament”-et találunk. Semmi evidencia nincs, hogyan változhatott az első a másodikká.

Latham főbíró 1942-ben azt írta: „Egy állítólagos törvény túlzott jogkörrel nem törvény, és egyáltalán soha nem is volt az. Az országban bárki jogosult arra, hogy ezt figyelmen kívül hagyja…” Ez azt jelenti, hogy vannak „állítólagos törvények” az országban, és hogy a mi dolgunk az, hogy utánajárjunk. De mi van, ha senki sem kérdőjelezi meg ezeket? … Ezután, 2010. októberében visszamentem a vámhivatalhoz, és megkérdezetem az ügyintézőt, hogy tudja-e igazolni, hogy ő képviseli a Környezetvédelmi Hivatalt, mire azt a választ kaptam, hogy: ’Nem, de fizessen!’ Azt válaszoltam, hogy: ’Törvénytelen környezetvédelmi hivatalnak tekintem magukat, és így nem fizetek, mert nem vagyok benne biztos, hogy a pénz a jó helyre megy.’ … Ha az adó Washingtonba megy, és nem az Ausztráloké marad, akkor az adó be nem fizetése esetén, ki csap be kit? Ne felejtsük el: két nemzetközösség, két kormány, két parlament van…

Fantasztikus módon az autóm légkondicionáló használatára érvényes törvény hirtelen „megváltozott”: az elő-feltöltött légkondicionáló engedélyt megkaptam, mert más kategóriába sorolták a kocsit. Szó szerint ezt mondták: „Felmentettük, uram! Az autóját személyes vagyonnak tekintjük, mint a fogkefét vagy a nyakláncot.” … Hmmm, – ugyan nem kellett fizetnem a légkondicionálóra, ellenben luxusadót igen… – és a kérdéseim nem tűntek el.” …

Hogy értsük Scott aggályoskodását, ismernünk kell a hátterét: Az ideje nagy részében luxusjachtokon hajókapitányként dolgozott, melyek közül néhány 100 millió dolláros volt. Jártas volt a vám-szabályzatokban is, és több mint 40 országban járt. Projekt-management diplomája is volt. 2 luxushajót is felújított, és egy kiállításon elvitte a „legjobban prezentált” díjat. „A világ legpiszkálódósabb emberei vettek körül, ezért meg kellett tanulnom, hogy odafigyeljek a legapróbb részletekre, melyek felett egyébként elsiklik az ember.” 12 év nemzetközi tapasztalattal a háta mögött, majd a 9 hónapos birkózással a hivatallal, kibontakozott a kérdés: ami nem az, hogy miért kell a luxusautóra adót fizetni, hanem, hogy az adó kinek megy. „Ha a vámhivatal a kormány nem hivatalos osztálya, amit mi mind annak gondolunk, és ha az „Ausztrál Kormány” (vagyis a nagyvállalat) kormányként tűnik fel, akkor nagy gondok vannak.”

Scott ekkor Szívességi Értesítést (Szerk.mj.: mi az Udvarias értesítés kifejezést használjuk) kezdett küldeni a vámhivatalnak azt kérve, bizonyítsák, hogy ők a kormány törvényes osztálya, abban az értelemben, amit az alkotmány megkíván… „Mi a helyzet, ha a vámhivatal nem tudja bizonyítani, hogy ők az igazi kormány? Márpedig, ha nem tudják bizonyítani, ez azt jelenti, hogy ők egy nagyvállalatként működő jogi személy. Ezeket leírtam a beadványomba is, és 7 napot adtam nekik, hogy a válaszukban bizonyítsák, hogy ők a törvényes hatóság. Ennek a bizonyítéknak híján egy nagyvállalattal, mint jogi személyiséggel való szerződés a mérvadó…” Naponként kerülünk kapcsolatba nagyvállalatok termékeivel, és ha nem tetszik az általuk kínált szerződési feltétel, akkor nem őket választjuk. És hogy miért is kéne nekik bizonyítaniuk, hogy ők a kormány? Mert nekünk is bizonyítanunk kell, hogy mi kik vagyunk. A Büntető Törvénykönyv szerint két év börtönbüntetéssel jár, ha valaki hamisan a nemzetközösség hivatalnokának tüntetni fel magát. Lehet, hogy a közszolgálatban dolgozók nem is tudják, hogy valójában egy nagyvállalat alkalmazottjai?

Scott kíváncsi volt, hogy a luxusautóra vonatkozó törvény is egy „állítólagos törvény”-e. Elkezdte tanulmányozni az alkotmányt, – de nem a Washington DC-ben bejegyzett cég alkotmányát, hanem azt eredeti, Victoria királynő által kibocsátott alkotmányt, – azt remélve, hogy az alapján egyértelmű bizonyítékot talál az ÁFA adófizetés jogosságára.

A törvény szerint a hivatalnak 5 munkanapon belül válaszolniuk kellett volna Scott levelére, de nem tették. Ha egy magánszemély nem reagál a hivatal levelére, az „emlékeztetőt” küld, így Scott is ugyanezt tette: emlékeztette őket, hogy igazolniuk kell magukat, és erre újabb 7 napot adott. Ne felejtsük el, hogy egyrészt még mindig elzárva tartották az autót, és még mindig nem igazolták azt, hogy így jogosan járnak el, és másrészről alkotmányellenes, ha a hivatal nem ad választ. A pénz-automatába betett kártyát visszalöki a gép, ha nem ütjük be a kért válaszokat.

Mivel az „importált áruk, melyekért bizonyos időn belül nem jelentkeznek, összezúzhatók, elárverezhetők vagy újra-exportálhatók…” – Scott úgy döntött 2011. novemberben, hogy benyújtja a Szívességi felhívás szerződési feltételeit. Ekkorra teljesen világos volt, hogy a hivatal jogtalanul tartja elzárva az autóját. A szerződési feltételei értelmében a számlát is kibocsátotta, napokra kiszámolva az autó elzárásáért járó bírságot, és a jogfelmondást is mellékelte. Eszerint, érvénytelen a követelése, amennyiben a hivatal igazolja, hogy legitim, és nem a Washington DC-ben nyilvántartott nagyvállalatnak dolgozik. Miután nem válaszoltak, újból felszólította őket, újból számlázott és megadta a lehetőséget a jogfelmondásra. 3 felhívás, 3 számla, 2 esedékes értesítés után a vámhivatal válasza, 59 nappal Scott első felhívása után, megérkezett. Ez azonban csak arról szólt, hogy milyen kötelezettségei vannak, de Scott kérdései közül egyre sem adott választ. Talán ez a levél szándékosan volt félrevezető? Arra utalt, hogy ez a törvény az alkotmány szerint való, arra viszont nem válaszolt, hogy melyik alkotmány szerint. Mivel a hivatal nem volt hajlandó fizetni Scott benyújtott számláját, az ügy bírósági kivizsgálásának kérdése is felmerült. De érdemes-e bírósághoz fordulni, ha az nem az igazságszolgáltatásról szól, hanem a Washingtonban DC-ben bejegyzett „Nemzetközösség” érdekeiről?

Scott az 1900. okt. 29-én, Victoria királynő által lefektetett kiváltságlevélben (Letters Patent) azt találta, hogy a bírók, a miniszterek és a főbb hivatalnokok kinevezésére a Governor-General (a főkormányzó) illetékes, aki a királynő, vagy a mindenkori jogos utódja, nevében jár el. „És ezáltal fenntartjuk magunknak, az utódainknak és trónon minket követőknek a teljes jogot és hatalmat, hogy időről időre módosítsák, megváltoztassák ezeket a kiváltságleveleinket…” De mi a helyzet akkor, ha Ausztráliának nincsen törvényesen kinevezett főkormányzója, és van-e egyáltalán Ausztráliának törvényes adóhivatali főigazgatója, rendőrkapitánya, vagy bírója? A nagyon aprólékos utánajárás eredményeként kiderült, hogy 1927-ben történt az utolsó törvényes főkormányzó kinevezése. Tehát a kérdés az, hogy mikor hatálytalanították Victoria-királynő 1900-as szabadalomlevelét, és ezt a királynő jogos trónörököse tette-e…

Mivel úgy tűnt, hogy az igazságszolgáltatási rendszer is a washingtoni nagyvállalat kezében van, Scott a 12-éves hajózási múltjával a háta mögött, zálogjogot jelentett be a vámhivatalnak, azaz az eddig történtekről az állításait világosan közölte, és a másik oldaltól várta a valótlan pontok cáfolatát. Január 12-én – szemben az előző 59 napos várakozással, – a válasz szinte azonnal megérkezett. Semmit sem cáfoltak meg, hanem támadták Scottot potenciális fenyegetésekkel: „… ’lehet’, hogy jelentjük az ügyét a rendőrségnek, ’lehet’, hogy bírósághoz fordulunk, ’lehet’, hogy…” Scott számára világossá vált, hogy az alaptalan dolog miatti fenyegetés nevetséges. A kérdés viszont megmaradt: Mi van, ha az „Ausztrál Szövetségi Rendőrség” is ugyanannak a nagyvállalatnak dolgozik, mint a vámhivatal?

Scott újból elment a vámhivatalba és megkérdezte a hivatalnokot, hogy miért nem igazolja azt, amit kér, mire a válasz az volt, hogy „fizessen vagy menjen bíróságra”…. Ezután rövidesen letelt a 90 napos határidő, melyen belül „az összes törvényes lépésnek teljesülnie kell, hogy elérje a kívánt eredményt” máskülönben a hatóság jogot formál a zálogtárgyra (vagyis, ebben az esetben Scott autójára). 2012. ápr. 12-én a vámhivatal megerősítette a zálogigényét.

Ezután Scott ebay-n vásárolt egy video-projectort, szándékosan ezer dollár fölötti értékben (mely szintén luxusadót von maga után) és Amerikából Ausztráliába hozatta, hogy lássa, ugyanez az eljárás ismétlődik-e meg. De, csodák csodájára: nem. Megállították ugyan a projektort, és ÁFÁ-t kértek, mire ő ugyanazt a követelést küldte, amit a Corvette esetében, és erre viszont fantasztikus módon, a projectort kiküldték számára. A kérdésre, hogy történt ez, így válaszoltak: „mi gyártjuk a törvényeket, és mi hatálytalanítjuk őket.” …

Scott Corvette-je még mindig „fogságban van”…
….

A Gyakori Fel NEM Tett Kérdések a következőek: „Ki vagy te?” „Melyik Nemzetközösség”? „Melyik parlament?” „Állítólagos törvények?” – illeték, adózás, regisztráció, engedélyek, bírságok – ezek minden ausztrált érintenek, de ők inkább fizetnek, minthogy utánajárjanak a kérdésnek.
Lehet, hogy a megoldás nagyon egyszerű: csak fel kell tenni a kérdést: ki vagy te – és ragaszkodni ahhoz, hogy törvényesen igazolják magukat? Scott megkérdezte a közlekedési minisztert, a Nyugat-Ausztrália kormányának miniszterét, a rendőr-minisztert, a környezetvédelmi minisztert, és az igazságügyi minisztert. Semelyik sem adott választ. Tehát van egy csomó miniszterünk, akik teljesen inkompetensek, és a képviselők nem válaszolnak azoknak, akik megválasztják őket. Ha ez a legjobb eshetőség, akkor mi lehet a legrosszabb? Állítólagos törvényeink vannak, és Ausztrália kormányának álcázva egy nagyvállalat irányítja a bíróságokat, a rendőrséget, az adózást, és a helyi önkormányzatokat, és elküldik a részvényeseknek a profitot tengeren túlra… Lehet, hogy lazán kezeljük a dolgokat, de eltökéltek vagyunk, hogy megvédjük a szabadságunkat és a jogainkat. Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor választ kell követelnünk… Egyetlen országot sem fenyegethet a korrupció… a hazaárulás…

Tehát TE mit tehetsz, hogy kiderítsd az igazságot?