A CETELEM nem tartja vissza magát

28 tartalom / 0 új
Utolsó bejegyzés
Anonymous
A CETELEM nem tartja vissza magát

Az UDVARIAS ÉRTESÍTÉSEKET 2013.08.21.-én ajánlott tértivevényes postai küldeményként
   Bogdán Lajos                                                                                 Holló Kinga
állítólagos Ügyfélszolgálati                                                       állítólagos Ügyfélszolgálati
osztály vezető                                                                              munkatárs
részére elpostáztam.
Ennek ellenére, kaptam 4 db sms-est, 2 telefon hívást, 4 db számlát.
Legutóljára, valami számomra ismeretlen társaságtól hívott fel egy hölgy, szám nélküli hívás volt. És megint csak a régi nóta, adjam meg az adataimat. A CETELEMET emlegette, nagy hévvel.
És természetesen, tőlem tudta meg, hogy hivatalos ügyet nem intézünk telefonon, arról nem is beszélve, hogy nem is értem, hogy kerülhetett a birtokába az én bármilyen adatom, mikor én nem is vagyok velük semmilyen kapcsolatba.
Én telefonon nem adok meg semmilyen adatomat senkinek. Zavarba jött a hölgy és letette a telefont.
Tehát összegezve a dolgot, azt a következtetést kell levonnom, hogy a CETELEM számomra semmiféle megnyugtató választ nem tudott adni a működéséről, és a nekem állítólag kölcsön adott pénz eredetéről. Ez azt jelenti, hogy Nekem nincs is tartozásom az állítólagos CETELEM felé, de ennek ellenére, bombáznak sms-ekkel, számlákkal, és valamilyen állítólagos számomra ismeretlen -és remélem az is marad-, cégekkel. Semmi költséget nem sajnálnak.
Ezért SZÁMLÁT küldtem a két fent megnevezett állítólagos CETELEM állítólagos munkatársának.

Kálinger Mária
Az állítólagos CETELEM bekeményített

Ma, 11óra 06 perckor ismeretlen számról hívásom volt. Felvettem, bemutatkozott a fiatalember Vokuon Iván, mondta, hogy KÁlinger Máriát keresi. Mondtam igen, és most jött a meglepetés. Erre Ő bemondta a telefonba az én születési dátumomat, és várta rá az én igenlő, vagy tagadó válaszomat.
Nagyon rafináltak, kitalálták, hogy nem kérnek tőlem semmi személyes azonosítást, viszont Ők felsorolják a telefonba, amit csak akarnak.
TESSÉK MONDANI, EZ TÖRVÉNYES?  Valaki kérem mondja meg, hogy ezt lehet csinálni?
Mind emellett nagyon kioktató, agresszív, parancsoló hangnemben beszélt a fiatalember, követelte, hogy válaszoljak igennel vagy nemmel a születési dátumra.
Én azt mondtam, amit eddig is, hogy telefonba személyes adatot nem adok meg. Erre Ő azt mondta, hogy nem is én adom, Ő fogja felsorolni. Ebbe sem mentem bele, kértem, ha valami hivatalos ügyet akat velem megbeszélni, akkor azt ajánlott, tértivevényes levélbe tegye meg. És itt jött egy nagy hazugság a részéről, mert azt vágta rá, hogy küldtek Nekem, de én arra nem reagáltam. Ez egy oriási hazugság, mert minden levélre én reagáltam eddig, még a sima postai levélre is.
Erre azt mondta, hogy küld egy sms-est, és én hívjam vissza őket. Megint csak azt tudom mondani, hogy telefonon nem intézek ügyet.
Nagyon udvariatlan volt, mert valójában nem is hallgatta meg, azt amit mondtam, mert folyamatosan belebeszélt az én mondataimba, és követelőzött. Majd azt mondta, hogy nem lehet velem beszélni.
Mikor letette a telefont, már meg is érkezett az állítólagos CETELEM-től egy sms, innen tudom, hogy az állítólagos CETELEM-től volt a hívás.
Az sms-es szövege a következő.
T.Ügyfelünk!   /Jé, most T. vagyok, ezt a hívásban nem érzékeltették velem./
A mai napon 8-17h között az erre a hónapra szóló megállapodást köthet Bankunkkal, kérem, ma hívjon fel!
T:xxxxxxx
Vokoun Iván MCB Zrt.

Kálinger Mária
Igen, képzett "terroristák" zaklatnak telefonon

Kedves András!
Köszönöm együttérző válaszodat.
Tudod, most már kezdem megérteni, mi vezeti azokat az embereket, akik a bankok portáljaira üzeneteket ragasztgatnak. Valóban "nevelni" kell a bankokat.
Egyszerüen elkeserítő, milyen stílust engednek meg maguknak. Arogáns, követelőző, pimasz.....stb.
Viszont tudomást sem vesznek, az általam írt levélről, és a benne feltett tisztázandó kérdésre nem tudnak hitelt érdemlően válaszolni. Vagyis, teljesen jogtalan a követelésük, mert nincs is tartozásom feléjük.
Remélem, egyre több ember ébred rá, micsoda csalás áldozata lett, az állítólagos kölcsönével, és elkezdi érvényesíteni az UCC-ben rögzített jogait!
Nem szabad hagyni magunkat tovább kiuzsorázni.
Mindenkinek baráti üdvözlettel: Marika

Kiss Virág
Cetelem taktika

Már egy hete minden nap telefonon próbálnak zaklatni.Most nem vettem fel egyszer sem mindig kinyomtam.Erre ma jön a következő sms: T.Ügyfelünk !
Ma külnösen kedvező ajánlatom van az Ön számára,kérem sürgősen hívjon fel !
És persze megint csak egy másik Ügyintéző neve ! Horváth László személyében .
Már nem is tudom hány ügyinzézőtől kapom a hívásokat és az sms-t . Ez most az új politikájuk hogy több néven is zaklatnak ! Már régen nem érdekel bárhogy is fenyegetnek,mert ez már vicces ahogy "kaparnak" az őket meg nem illető pénzükért.
A szerződés levelet a megadottak alapján már elküldtem,a következő már a számla levél lesz.
Mindig új trükkel jönnek elő,de SENKI NE HIGYJEN NEKIK !
Baráti üdvözlettel:Virág

Kálinger Mária
Telefonos zaklatás

Kedves Virág!
Azután a bizonyos Vokoun Iván féle "terror" telefon után /amikor is egyszerüen leordította a fejemet, és beszélgetésről szó sem volt/, én úgy döntöttem, hogy a számnélküli hívásokat tiltólistára tettem a telefonomban. Azt úgy is tudom, melyik cég nyomatja a hívásokat, mert amikor érkezik egy levél valamelyiktől, akkor párhuzamosan érkeznek a zaklató hívások is.
Így tudom, hogy kinek kell számlázni a hívásokat.
Kívánok továbi erőt a "játszmához" Neked, és mindenkinek, aki érvényesíti az UCC-ben rögzített jogait.
A TEREMTŐ áldásával üdvözöllek: Marika

Kiss Virág
Cetelem Zaklatás

 Én is  ezt teszem  amit más is  ! Tiltó lista a zaklatónak !  Kedves Marika ! Erőt és kitartást neked a néma harchoz a MKB Zrt -vel !Én is kapom a sok hívást ami hol ismeretlen hol meg 30-as telefonszám .Utoljára ezt az smst kaptam ami így szól :T Ügyfelünk ! hitelügyletét a felmondás-előkészítés vette át.Kérem a békés megoldás reményében hívjon fel !
Tel szám :xxxxxx  Kórodi László MCB Zrt. Nos talán már ők csak huzzák,mert bizony IGAZAM VAN ? ja és megint egy másik ügyintéző név. Neki is megy az Udvarias Értesítés !
Mi az hogy békés megoldás,ezek tényleg hülyének nézik az embert !
Baráti üdvözlettel :Virág

Kálinger Mária
Békés megoldás

Kedves Virág!
Úgy gondolom, valódi békés megoldás lene az /mivel a tisztázás kérő levélre nem tudnak érdemben válaszolni, vagyis egyértelmű, hogy nincs tartozásunk az intézetek felé/, ne bombázzanak sms-el, levelekkel, telefonhívásokkal, számlákkal, fenyegetésekkel. Egyszerűen hagynának békében élni minket. Már így is sok pénzzel levettek minket!
A simlisségek kiderültek, egyre többen látjuk a csalásokat, visszaéléseket!
Akkor békességben csenben kell maradni, megérteni, hogy itt a vége!!
Baráti üdvözlettel: Marika   
 

Kálinger Mária
Jön a folytatás

Technikai okok miatt kicsit elmaradtam az események dokumentálásával, most folytatom a hírfolyamot.
Fentebb említett rendkívüli uriember, Vokoun Iván lett az én "ügyintézőm".
Két számlát kaptam is 2013.09.18.-án, Ő is szerepel rajta, hogy majd segít nekem. OH!
Én ezt igazán nagyra értékeltem, így küldtem Ivánnak 2.db. Udavarias éretesítést.
 

Kálinger Mária
Újabb levél érkezett

Vokoun Iván szorgalmasan végezte a "munkáját", állítólagos CETELEM-nél, vagyis telefonálgatott nekem. Majd 2013.09.23.-án kaptam levelet, melyet
      Urbán László                                                                        Magyar Georgina
adósságkezelési osztályvezető                                             panaszkivizsgáló
írt alá.
Udvarias értesítést küldtem a fent említett két állítólagos CETELEM állítólagos munkatársának.
Az előző, 2013.aug.12.-én kelt levelüket ismét elküldték, nem tudom milyen megfontolásból, mert nekem is meg van.
Ezzel a levéllel aktiválták Vokoun Ivánnak küldött 2.db. szerződést, és újabb számlát generált  Bogdán Lajosnak és Holló Kingának.
Tárhely takarékosság szempontja miatt azokat a leveleket, amelyek azonosak, csak más nevek szerepelnek benne, nem töltöm fel duplán.
2013.10.13.-án kaptam egy levelet, ismét  Urbán László és Magyar Georgina írta alá. Másolatot is tettek a levelükhöz, a 2013. szeptember 20.-án kelt levelüket ismét elküldték. Nagyon hangoztatják, hogy a "Bankuk" nem ért egyet sem az Udvarias értesítés-sel, sem a Számlá-val, sem a Szerződési feltételek-kel. Pedig olyan szépen leírom mindig, hogy az személy szerint nekik szól, és nem az állítólagos CETELEM BANK-nak.
Írtam egy válasz levelet mindkettőjüknek, és természetesen a számlákról sem felejtkeztem meg.
Számlát és már lejárt tartozásról levelet küldtem még Vokoun Iván-nak, Holló Kingá-nak, és Bogdán Lajos-nak.
 

Kálinger Mária
Őszi levél hullás

Vokoun Iván kiváló munkaerő az állítólagos CETELEM-nél, mert lelkesen nyomatja a telefonhívásokat. Automatikusan a számlák is érkeznek.
A 2013.10.22.-i levelükben felhívják a figyelmemet a következőre. Abban az esetben, ha nem leszek jó kislány, és azonnal nem fizetem be az állítólagos tartozásomat, akkor:
"Bankunk haladéktalanul továbítja az Ön adatait a Központi Hitelinformációs Rendszerbe. A Központi Hitelinformációs Rendszer az Ön referenciaadatait a késedelmes tertozás megszünésétől számított 1 évig kezeli."
OH, anyám borogass!! Csak nem arra gondolnak, hogy én, még valaha is ettől a jelenleg működő banki rendszertől valaha is akarok hitelt felvenni?????
Most, hogy látom, mekkora csalás az egész banki rendszer?
Annyira sajnálom, hogy nem értjük meg egymást, egymás mellett beszélünk el.

Kálinger Mária
Az Adósságkezelési Osztályon senki nem dolgozik

Úgy látom, az állítólagos CETELEM-nél az állítólagos Adósságkezelési Osztályon már senki nem bírta a nagy hajszát, mindenki elmenekült, csak az automata levél nyomtatás működik. Valószínüleg ezek a levelek már "okos" levelek, és maguktól a borítékba ugranak, ja és postázzák magukat. Csak azért gondolom, mert már nem az első, hogy onnan kapok levelet, amit senki nem ír alá.
Azért én megtiszteltem Őket egy saját névvel és aláírással ellátott levéllel.
Barátsággal: Marika

Kálinger Mária
Gyorsan utána jött a másik levél

Ez a levél is az állítólagos Adósságkezelési Osztálytól jött, de ezt aláírták, a már jól ismert állítólagos dolgozók.
Urbán László  és   Magyar Georgina
Gyakorlatilag nem írtak mást, csak az eddigi levelüket másolták le, és küldték el nekem.
Én meg válaszoltam. 
Természetesen Számlát és számla emlékeztetőt is küldtem mindkét állítólagos CETELEM dolgozónak.
Barátsággal: Marika

Kálinger Mária
Felmondják a szerződéseket

És érkezett a következő két levél, melyben felmondják az szerződésimet.
4 hónappal ezelőtt kezdtem a UCC-ben rögzített jogaimat érvényesíteni. Volt jónéhány levélváltás, de a feltett kérdéseimre nem kaptam választ. Nem tudták megcáfolni a tényeket, melyeket írtam. Nem tudták  igazolni azoknak a pénzeknek az eredetét, melyet nekem állítólag kölcsön formájában utaltak.
Ezen témákról nem igazán esik szó a levelekben.
A mostaniban sincs szó semmi ilyenről, viszont leírják, ha 5 napon belül nem utalom nekik a pénzt, akkor jól megnézhetem magamat, mert lesz ne mulass!!!!
Felsorolják, milyen széles palettából választhatnak, hogy megbüntessenek.
Na, én megint csak megírtam a magam levélkéjét, UDVARIAS ÉRTESÍTÉS formájában, mert még a levelet aláíró két vezető beosztású állítólagos CETELEM BANK-i állítólagos munkatárssal eddig nem álltam kapcsolatba.
          Gabnay Ágnes                                                                             Vígh Attila
Projektek és Operáció Divizió Igazgató                                       behajtási osztályvezető
Nem mondom, van főnök bőven!!!
Barátsággal: Marika

Kálinger Mária
Pörögnek az események

Éppen hogy az előző levelekre elküldtem az UDVARIAS ÉRTESÍTÉSEKET, már jöt is a behajtási ostályvezetőtől a levél.
A már megszokott szövegből egy mondatot  ragadnék ki.
"Tájékoztatjuk, hogy az Ön aláírását Bankunk semmilyen módon nem használta fel, pénzzé nem tette."
Hát ez eléggé szánalmas kis válaszocska a feltett kérdéseimre, ill. az állítólagos kölcsön pénz eredetének igazolására.
Megint írtam 2 db UDVARIAS ÉRTESÍTÉS-t a következő két állítólagos CETELEM Bank dolgozóinak.
        Nagybakos Magdolna                                                              Romhányiné Zorkó Zsuzsanna
       behajtási osztályvezető                                                           panaszkivizsgáló
 
Barátsággal: Marika
 

Kerekes Zsuzsanna
Pörögnek az események

Gratulálok Marika, hogy ilyen kitartóan "tájékoztatod" az ügyintézőket, akiknek láthatóan lövésük sincs, hogy miről kellene részletesen beszámolniuk az állítólagos kölcsönük eredetére vonatkozóan.
Én még az elején vagyok a UCC-s jogérvényesítéseknek, még csak a nyílt leveleket küldtem el egy pár helyre, visszajelzés még nem jött. Nagyon bízom benne, hogy ha minél több helyről kapják meg az érintettek a leveleket, egyszer csak leállnak. Illetve nem csak hogy bízom benne, hanem ezt is várom.
Baráti üdvözlettel: Zsuzsi

Kálinger Mária
Kedves Zsuzsa

Kedves Zsuzsa!
Örömmel veszem, hogy figyelemmel kiséred a bejegyzéseimet.
Igen, nagyon fontos az elhivatottság, és a hit.  Aki elkezdi a UCC-ben rögzített jogérvényesítést, annak következetesen, kitartással és hittel kell  menni az úton. Ezer dologgal akarnak letéríteni az útról, de a hitet soha nem szabad elveszíteni. Azt sem szabad elfelejteni, hogy sokat kell foglalkozni a témával, hogy a magabiztosság is meg legyen.
Kívánok Neked nagy kitartást, és tisztánlátást az elkövetkezendő időkre.
Igen, azt mondja a közmondás: "Sok lúd disznót győz!"   Igy legyen, egyre többen kezdjék el a jogérvényesítést és akkor elérhetjük, hogy egyszer és mindenkorra lelepleződik és befejeződik a "nagy átverés".
Ki kell lépni a rabszolga sorból, és ne felejtsük el, hogy nem vagyunk birkák, akikkel bármit meg lehet csinálni!
Fel kell ébredni végre! A kockát, a folyamatokat meg kell fordítani!
Ennek jegyében kívánok mindenkinek elmélyülő, és varázslatos változásokkal teli ünnepeket!
Barátsággal: Marika

Kálinger Mária
Bejelentkezett a behajtó, miközben már megint más válaszol

Igen bejelentkezett az intrum justitia nevezetű behajtó társaság, és rögtön Záger Gábor állítólagos behajtási osztályvezető küldött levelet.
Ezt a levelezést külön, intrum justitia bejelentkezett címszó alatt fogom publikálni. 
Azonban az állítólagos CETELEM-től érkezett levélre is válaszoltam.
Elgondolkodtam az állítólagos banki dolgozók napi munkakezdésén. Megkapják a napi postájukat, és kiválogatják, hogy melyikre hajlandóak válaszolni.  A többi levelet -mint pl. az enyémeket-,  elkezdik ajánlgatni a kollégáknak. És akkor így elkezdődik a körforgás, és mennek találomra körbe-körbe a levelek. Amikor a gong megszólal, akinek a levele a kezében van az adott alkalmazottnak, annak kell egy válasz levelet küldenie. Találomra megy a dolog, ez már biztos, mert soha sem az válaszol a levelemre, akinek írtam.
Most is így történt!
Vigh Attila /már szerepel a levelezési listámban/ és egy újabb kollegina lépett be a játékba, Gondos Andrea személyében.
Válaszoltam Vigh Attiának, és természetesen számlát is küldtem Neki. Gondos Andrea Udvarias Értesítést kapott tőlem.

Kálinger Mária
A behajtási osztályvezető nagyon aktív

Nem múlt el nyomtalanul az előző levelem, melyben felvetettem, hogy rengeteg fénymásolattal árasztottak el eddig is az állítólagos Cetelem állítólagos dolgozói, csak egyik sem szól arról, amit én kérek. Eddig még nem tudták igazolni, a nekem állítólag kölcsön adott pénz eredetét.
"Megértő  fülekre és elmére" talált a felvetés, mert a következő levélbe is bepréselt -a magasan kvalifikált állítólagos behajtási osztályvezető, Vigh Attila-,  2db régebbi levelük fénymásolatát. Teljesen feleslegesen, mert azok nekem is meg vannak, hiszen már egyszer elküldték nekem. Én nem értem, ezek az állítólagos banki dolgozók nem hallottak még a környezet tudatosságról?  Úgy pazarolják a papírt, mintha kötelező volna. És vajon kikkel fizettetik meg? Vagy akarják megfizettetni? Úgy tűnik, semmi nem drága, amíg másokkal fizettetik meg a költségeket.
Elküldte még annak a levélnek is a fénymásolatát, amiben az a szánalmas mondat is szerepel, Nagybakos Magdolna állítólagos behajtási osztályvezető tollából,
"Tájékoztatjuk, hogy az Ön aláírását Bankunk semmilyen módon nem használta fel, pénzzé nem tette."
De hoppá-hoppá, hány darab behajtási osztályvezető dolgozik az állítólagos Cetelem Banknál? Vigh Attila is ezt írja a neve alá, és Nagybakos Magdolna is. Nem különös?
Még magamhoz sem tértem az ámulatból, és megint kaptam egy levelet Vigh Attilától. 
Így egyszerre két levélre válaszoltam. Legalább én tudtam környezettudatos lenni! 
Megint írtam egy válaszlevelet. A számla hónap végén aktuális.
Barátsággal: Marika

Kálinger Mária
Vigh Attila imád nekem levelet küldeni.

Igen, imád nekem leveleket küldeni Vigh Attila. Bár valószínűbb, hogy neki is van valamilyen főnöke, aki megköveteli Attilától, hogy szigorúbbnál-szigorúbb levelekkel tiszteljen meg engem, mert hát ez a dolgok rendje. Szerintük!!
Büntetnek azért, mert ők, mármint az állítólagos banki dolgozók nem tudják megválaszolni az általam feltett kérdéseket. Azért az nagyon égő, hogy nem tudják igazolni, honnan is van a pénz. Már milyen dolog, hogy nincs a pénznek eredete? Honnan van? Ha meg nem tudják igazolni, hogy az övéké, akkor meg milyen dolog követelni tőlem, ráadásul nagyon komoly mamatokkal megterhelve?
Igen, most megbüntettek /természetesen csak azért, mert nagyon törvényesen működnek, mármint az állítólagos CETELEM/, és átadták az adataimat a BISZ Zrt. által üzemeltetett Központi Hitelinformációs Rendszerbe.
Most erre mit is mondhatok?
Egyenlőre nem tudok egy állítólagos banknál sem felvenni hitelt egy jó darabig. Lehet, hogy nincs is szándékomban továbbra is rabszolgának lenni az állítólagos bankok által fenntartott rendszerben.
Barátsággal: Marika
 

Kálinger Mária
Vigh Attila mondom, hogy imád nekem levelet küldeni

2014. 02.03.-án megint kaptam Vigh Attilától egy levelet.
Nincs benne semmi különös, csak az eddig megszokottak. Tudatja velem azt, hogy megbízási szerződés keretén belül átadtak az Intrum Justitia Kft.-nek, hogy most már kezeljenek ők engem. Az milyen érdekes, hogy a behajtó cégek milyen szeretettel veszik fel a nevükbe szegény JUSTITIÁT. Sokat gondolkodom azon, hogy ezeknek a cégeknek vajon mi közük van az igazsághoz.
Egyébként pedig az állítólagos Cetelem Bank képviseletében eljárva, Vigh Attila az eddig nekem küldött válaszlevelekben leírtakat továbbra is fenntartják.
Akkor én is összegzek, az eddig történteket vajon én hogyan is látom!
Csak dióhéjban:
Eddig 15 állítólagos Cetelem dolgozóval kerültem kapcsolatba az ügy kapcsán. Azt most nem is számolom ki hány db levelet küldtem nekik, mennyi papírt nyomtattam a levelekhez. Gyakorlatilag minden levelemben ugyan azokat a kérdéseket, ill. kérelmet küldtem el. Nem tudták megcáfolni azt amit tényközlésként leírtam. Egyetlen egy szánalmas mondatocskával reagált az egyik  levélben Nagybakos Magdolna.
"Tájékoztatjuk, hogy az Ön aláírását Bankunk semmilyen módon nem használta fel, pénzzé nem tette."
A kérelmemre meg mintha nem is lenne, annyira nem reagáltak. Vagyis nem tudják igazolni a nekem adott pénz eredetét. Tehát ez azt jelenti, hogy

Nekem nincs tartozásom az állítólagos CETELEM felé!!!!
Ezzel kellene végre az ügyet lezárni, és nem állítólagos behajtó céghez tovább passzolni, meg állítólagos BISZ Zrt. hitelinformációs rendszerébe betenni, vagyis fekete listára tenni és emellett még büntető kamatokkal terhelik az állítólagos tartozásomat.
Természetesen írtam egy válaszlevelet Vigh Attilának, és számlát is mellékeltem hozzá.
Ezenkívűl számlát küldtem még:
I. számla               Gondos Andrea, Nagybakos Magdolna, Romhányiné Zorkó Zsuzsanna
II. számla              Vigh Attila, Gabnay Ágnes
III. számla             Vokoun Iván
IV. számla            Urbán László, Magyar Georgina
V. számla             Bogdán Lajos, Holló Kinga
Barátsággal: Marika           
 
 

Kálinger Mária
Újabb "kellemes" hír érkezett

A számlákat elküldtem. Nem sokkal később megkeptam a két levelet. Annak a levélnek a másolatát, amit 2014.01.24.-én megkaptam már.
Mit is mondhatnék erre? A nemlétező adósságom miatt fekete listára kerültem. HM...HM.....
 
Barátsággal Marika

DTS
Gratulálok a kitartásodhoz

Bár még látszólag nem adták fel. Úgy tünik nem tudnak mit tenni. Persze, hogy nem. AZ igazság erősebb z illúziónál. Gratulálok Marika!
 

Kálinger Mária
Válasz

Kedves DTS!
Köszönöm, hogy figyelemmel kiséred a "történetemet". Nagyon jól látod a dolgokat. Természetesen nem adom fel, mert igazam van. A UCC-ben rögzített jogaimat érvényesítem, erről az útról nem tudnak eltántorítani.
Barátsággal: Marika

pokertarca
Behajtó cégek

Kedves Mária!
Ma akadtam rá erre az oldalra és meglepődtem mennyire nem vagyok-e téren tájékozott :D
Viszont a mai napon akadtam egy másik dologra , miszerint a behajtó cégeknek való személyes adatkiadás bűncselekmény ;)
Bár nem jártam teljesen utána , remélem nem írok butaságot és a cikk érdemben valós ;)

http://www.mindenegybenblog.hu/palyazatfigyeles/buncselekmeny-ha-a-bank-...

Csak hogy a behajtók se érezzék jól magukat ;)

Üdvözlettel : György ;)

Kálinger Mária
Válasz Györgynek

Kedves György!
Igen, én is ismerem az általad hivatkozott törvényt. Ez a törvény a magyar jogban található. Ámbár, ha erre hivatkozol a banknál, akkor van még jó néhány más törvény ebben a témában, amire a bank fog hivatkozni. Legalább is nekem ez a tapasztalatom.
Ezen az oldalon a UCC nemzetközi jog szerinti érvényesítés olvasható. Eddig én alapvetően ebben leveleztem a pénzintézetekkel és a behajtókkal.
Érdemes tanulmányozni és érvényesíteni a jogainkat. Nem szabad arra várni, hogy jön egy jótét lélek és megoldja helyettünk a problémáinkat, anélkül, hogy bármit is léptünk volna. Az otthoni siránkozás nem segít. Semmit nem tenni a legrosszabb. El kell indulni "A" pontból, ahhoz hogy "B" pontba elérjünk. Mindenkinek ehhez kívánok sok sikert!
Üdvözlettel: Marika

Juanita
Ügyvédnő levele

Kedves Mária!
Kitartó önétvényesítő leveleid olvasva szeretnék tanácsot kérni-természetesen tisztában vagyok vele,hogy minden az én döntésem.
Nos a Cofidis felmondta a szerződésem,és az ügyemet bírósági útra akarja terelni,ezért kaptam egy ügyvédnőtől levelet,amelyben felszólít fizetésre.Mivel nem találtam ilyen ill.ehhez hasonló esetet,ezért kérem a tanácsod.
1) Udvarias értesítést küldjek elsőként?+kísérőlevél
2) Udvarias értesítő rabszolgatartó rendszer támogatása levelet (általános)?+ kísérőlevél
Megtisztelő válaszod,előre is köszönöm!
Üdvözöllek,Anita

Kálinger Mária
Válasz Anitának

Kedves Anita!
Köszönöm soraidat.
Sajnos nem tudok válaszolni a kérdésedre. Nem ismerem azt az utat, amíg eddig ért az ügyed. De, ha ismerném se adnék tanácsot, mert ahhoz, hogy érvényesíteni tudd a UCC-ben rögzített jogaidat, ahhoz nagyon kell ismerned és értened azt. Ha meg már nagyon ismered, és érted is, akkor tudni fogod, hogy most mit is csinálj! Tudsz-e még a UCC nemzetközi joggal dolgozni, vagy a magyar jogot választod-e? Neked kell döntened, melyik úton mész!
Sok sikert kívánok a továbbiakhoz!
Baráti üdvözlettel: Marika

Juanita
Válasz Marikának!

Kedves Marika!
Köszönöm gyors válaszod. Már egy ideje az UCC jogaim érvényesítem,sajnos  kb.1,5 hónapra kiestem ,megbetegedtem ezért csúsztam el mindenben időben.
3 bank,1 behajtó cég van a listámon...akikkel az UCC nemzetközi jogával dolgozom,még van 1 bank aki most kerül sorra.
További sok sikert a továbbiakhoz!
Baráti üdvözlettel: Anita
 

A UCC alapján, hogyan érvényesítheted a jogaidat?

OPPT - Átláthatóság, igazság, integritás, felelősség, elszámoltathatóság

OP magyar honlap