Mi a végső eszköz?

6 tartalom / 0 új
Utolsó bejegyzés
Anonymous
Mi a végső eszköz?

Kedves Tamás,
nem tudom igazából hová kellene írnom itt a fórumon belül, de hátha így is jó lesz. Arra szeretnék választ kapni, hogy hogyan lehet a jogainkat érvényesíteni, ha sem az udavarias értesítés, sem a számla kibocsájtás nem talál meghallgatásra? Konkrétan egy K&H-s hitel kapcsán egy (egyébként zöldségkereskedelemmel foglalkozó) behajtó cég bírósági végrehajtón keresztül rátelepedett a nyugdíjfolyósítótól jövő járandóságra. Mindenféléket válaszolgatnak levélben, bizonygatva, hogy jogosan kapták meg a banktól a követelést, de a számlára, sőt a számla emlékeztetőre semmit nem írnak. Polgári peres úton lehet eredményt elérni, vagy mit csináljunk? 
Köszönettel
K. Zsuzsi

 

admin
Kártérítés - az okozott kár 3-5 szörösének mértékéig

Kedves Zsuzsi!

A UCC alapján történő jogérvényesítésnek persze van egy végső eszköze, ez pedig a kártérítés, amelynek során az okozott kár 3-5-szöröse hajtható be a kárt okozó egyéneken.

A pontos és a részletes leírást ebben a szakaszban találod meg:

http://op.harmoniaban.org/ucc-jogervenyesites#karterites

A másik kérdésed: Polgári peres úton lehet eredményt elérni, vagy mit csináljunk?

Semmi esetre sem ajánlott, hogy keverd a két jogrendszert!

Vagy az egyik, vagy a másik, vagy ha úgy döntesz, akkor párhuzamosan mindkettő.
Párhuzamosság esetén, a másik jogrendre való hivatkozás kifejezetten kerülendő.

A UCC-ről másként is: a UCC maga a jog és egyben maga a jogérvényesítés színtere is.

Kerek? Érthető?

kerzsuzsi
Kedves Tamás,

Kedves Tamás,
lehet, hogy nagyon értetlen vagyok, de tanulmányozva a Kártérítés, mint végső eszköz v. részt, még mindig nem világos, mit is csináljak. Sajnos angolul nem tudok annyira, hogy tanulmányozzam az eszközöket. Azt értem, hogy az okozott kár 3-5-szöröse is behajtható az egyéneken, de milyen eszközzel, ha a számlára meg az emlékeztetőre se reagálnak semmit. Sőt most már az autót is lefoglalták. Igazából az eszközt nem látom, amivel érvényesíthetném a jogaimat.
Üdv. Zsuzsi

admin
Kivonatos fordítás várható a héten

Kedves Zsuzsi!

Mivel sokakat érinthet a kérdés, ezért a kártértésre alkalmazható eszköz, az OPPT UCC Toolbox (http://op.harmoniaban.org/sites/op.harmoniaban.org/files/OPPT_Toolbox_05_130204.pdf) kivonatos fordítása, várhatóan ezen a héten elkészül.

 

kerzsuzsi
Köszönöm szépen a választ, és

Köszönöm szépen a választ, és sokunk nevében a fordítást is! Örülök neki.
Üdv Zsuzsi

admin
Az OPPT UCC Toolbox 1. sz. verziója

Kedves Zsuzsi!

Íme, itt az OPPT UCC Toolbox 1. sz. verziója:

http://op.harmoniaban.org/oppt-ucc-toolbox-magyarul

Azért az 1. sz. verzióval való jelölés, mert a munka elkezdődött ugyan, de még messze nem ért véget. Több szakaszban lesz majd véglegesítve.

A UCC alapján, hogyan érvényesítheted a jogaidat?

OPPT - Átláthatóság, igazság, integritás, felelősség, elszámoltathatóság

OP magyar honlap