OP magyar webhelyen lett közzétéve (https://op.harmoniaban.org)

Címoldal > Gyorshajtási bírság

1 tartalom / 0 új
2016.03.29. - 04.56
#1 [1]
Anonymous
Gyorshajtási bírság

Közel 2 éve, 2014. májusában kaptam egy levelet az Önkormányzattól, melyben egy régi – be nem fizetett – gyorshajtási bírságot akartak rajtam behajtani adók módjára.

Előzményként érdemes tudni, hogy azért nem fizettem be annak idején, mert a gyorshajtást NEM KÖVETTEM EL. Erre biztosan emlékszem, és arra is, hogy 4 vagy 5 levélváltásom is volt a Rendőrséggel ( most már csak állítólagos Rendőrséggel ), de a fellebbezésem teljesen felesleges volt. Hoztak egy határozatot, amit közöltek velem, és azon már később nem voltak hajlandóak változtatni. Tehát egy strómannak NINCSENEK VALÓDI jogai, persze akkor még nem tudtam, hogy én nem a strómanom vagyok.

Az első levelük egy fizetési felszólítás és egyértelműen jelzik benne, ha nem fizetem be 15 napon belül, akkor megindítják ellenem a végrehajtási eljárást.

Akkortájt még alig 1 hónapja ismertem az OP magyar honlapot és az első válaszom még „kezdetleges”-nek mondható, semmilyen mintalevél vagy fórumban található minta nem volt ezzel kapcsolatban. Ugyanakkor mindenképp hatásosnak bizonyult.

A levél embernek ment, mivel olvasható ügyintéző volt a levél alján, aláírással.

A válaszlevélben az ügyintéző NEM ADOTT INFORMÁCIÓKAT ÉS CÁFOLATOKAT, tehát ment az udvarias értesítés és a kísérőlevél, melynek átvételi időpontja 2014. július eleje.

Érdekességként megemlítem, hogy a nekem küldött válaszlevélben már nem írják a nevemet csupa nagybetűvel.

Azóta ( közel 2 éve ) nem jött egyetlen válasz és megkeresés sem, tehát 2 db. levéllel az ügy elintézve.

Csatolt fájl: 
Image icon 2014.05.21._elso_level_-_fizetesi_felszolitas.jpg [2]
Fájl 2014.06.09._elso_valasz_nevre.docx [3]
Image icon 2014.06.13._masodik_level.jpg [4]
Microsoft Office document icon 2014.07.01._kisero_level_-_ugyintezonek_nevre.doc [5]
Microsoft Office document icon 2014.07.01._udvarias_ertesites_-_ugyintezonek_nevre.doc [6]
Teteje

Creative Commons LicencAz OP magyar honlap összes tartalma a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 3.0 Unported Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.

Harmóniában


Forrás webcím: https://op.harmoniaban.org/forum/gyorshajtasi-birsag

Hivatkozások
[1] https://op.harmoniaban.org/forum/gyorshajtasi-birsag
[2] https://op.harmoniaban.org/sites/op.harmoniaban.org/files/2014.05.21._elso_level_-_fizetesi_felszolitas.jpg
[3] https://op.harmoniaban.org/sites/op.harmoniaban.org/files/2014.06.09._elso_valasz_nevre.docx
[4] https://op.harmoniaban.org/sites/op.harmoniaban.org/files/2014.06.13._masodik_level.jpg
[5] https://op.harmoniaban.org/sites/op.harmoniaban.org/files/2014.07.01._kisero_level_-_ugyintezonek_nevre.doc
[6] https://op.harmoniaban.org/sites/op.harmoniaban.org/files/2014.07.01._udvarias_ertesites_-_ugyintezonek_nevre.doc